Nigériai Juruba nemzetségi jogar restaurálásának dokumentációja

Az elkövetkező témám egy nigériai bronz jogar restaurálási menetének dokumentálása. A bronz jogar a Kelet-Ázsiai Múzeumból átvétel útján került a Néprajzi Múzeum Afrika gyűjteményébe, 1953-ban. Az 1965-ben készült tárgyleíró karton szerint  „ a csepeli vasgyűjtő telepén talált tárgy Iránból érkezett 1953-ban „. A jogar felső része sérült. A restaurálás célja  a tárgy esztétikai értékének visszaadása és életének meghosszabbítása volt.

TÁRGYLEÍRÁS

Az 53.19.1 leltári számon szereplő tárgy: nigériai bronz jogar.  A jogar anyagában és díszítésében  hűen tükrözi a nigériai ötvös-művészetét.A jogar valószínűleg viaszveszejtéses öntéssel készült. A tárgy hossza 64 cm, szélessége 20 cm. A hengeres fogantyú rész felett három ülő alak található: középen egy nagy és két oldalán kisebb figurák. A főalak mindkét kezében tart valamilyen szerszámot. A két kisebb alak egy-egy kezében buzogányt, a másikban a hátukon lógó tarisznyát tartják. A középső alak feje egy kis hengeres testtel folytatódik, majd V alakban elágazik. Az elágazás formája hasonlít a fő alak jobb kezében tartott szerszámra. A V „ betű” egy – egy szárán madár látható. Majd feljebb haladva egy-egy lyuggatott edényformát találunk, amely valószínűleg gyertya, vagy rituális füvek füstölésére szolgálhatott. A bal oldali tartó valószínűleg egy nagy ütődéstől eltört és eldeformálódott. A törés feltehetően egy hibás öntési szakaszon keletkezett.

Az esetleges analógiák keresését a törzslap leírására alapozva kezdtem el. A keresés során Bodrogi Tibor: Afrika művészete című könyvében találtam a jogar fényképére és a tárgy leírására. Meglepetésemre a könyvben lévő adatok és a törzslap adatai nem voltak azonosak. A törzslapból és a könyvből semmiféle , a tárgyra vonatkozó funkcionális adatot nem tudtam meg. Így csak feltételezéseim vannak a tárgy használatát illetően.

KUTATÁS

A KÖZÉPSŐ- GUINEAI PARTVIDÉK MAGASKULTÚRÁI

A guineai partvidék középső részének történelme erősen eltér a nyugati erdőségekben jobbára csak falu nagyságú, apró főnökségekre tagolódó népek múltjától. Az elefántcsontparti Bandama- folyótól a Niger deltavidékéig jelentős államok és birodalmak egész sora alakult ki itt az elmúlt évezred folyamán.  Az erdei népek laza politikai szervezetével szemben az akon, fon,edo, nupe, joruba nép katonai hatalomra, magas szintű bürokratikus külkereskedelemre épített istenkirályságait találjuk jól szervezett közigazgatással, hadsereggel és legendás gazdagságú királyi udvarokkal. A homogén „ népi “, szinte kizárólag vallási tárgyú művészet megoszlott a királyi udvar és arisztokrácia vagy a felső hivatalnokréteg igényét kiszolgáló udvari művészet és a falvak, a közemberek művészete között. A fényűzés kívánalmai egyre gyakrabban ütöttek rést a művészet vallási funkciójának merev falán. A Niger és mellékfolyói már a neolitikumban fontos közlekedési útvonalként köthették össze Nigéria távoli vidékeit. Számos őskori lelet arra utal, hogy a terület legalább tízezer éve folyamatosan lakott és a neolitikumban jelentősen gyarapodott a népesség. A Niger folyó jobb partján, a több száz kilométer széles partvidéki esőerdő zóna északi szegélyén a XIII. századtól kezdve a joruba városállamok egymást követő „ kirajzása” kezdődött meg Iféből. A XVI. századra Oyo vezetésével a jorubák az esőerdő-övezet legnagyobb kiterjedésű birodalmát hozták létre. Nyugat-Afrikának talán egyetlen más népe sincs, ahol ilyen igen gazdag figurális díszítésű, aprólékos gonddal kifaragott ősöket és isteneket ábrázoló terasz – és szentély oszlopok, a figurákat gyakran tömegével felvonultató relifes ajtók, a zsámolyok és a táncbuzogányok, valamint hatalom jelvényei mellett minden rítus, minden kultusz szebbnél szebb faragványok és öntvények tömegét vonultatja fel. A kultuszok közül a legjelentősebb a Sangónak, a villámlás, mennydörgés és a vihar istenének hozott áldozat , ami minden esztendő novemberében megtartott rítussorozat. A gyakran kos mellett vagy kosfővel ábrázolt Sangót, aki a mitológia szerint az első oyoi uralkodó volt, a leghatalmasabbnak tartják az istenek között. Kultuszához figurális, domborműves díszítésű áldozati agyag- és kvarcurnák, fazekak tartoznak, és a krétai kettős bárdra emlékeztető fa vagy bronz Ose-Sangók, azaz Sangó jogarok. Ezek bárd része erősen stilizált kos szarv , a nyélen lévő fejek, illetve szobrocskák pedig a Sangót megszemélyesítő oyói uralkodót szimbolizálják, gyakran családjával együtt. A Sangó-bot a hatalom jelképe. A hatszáznál is több isten és istennő mindegyikét a szobrok és díszes jelképek végtelen változatossága jellemzi. Mindegyik istenségnek megvan a maga szobra, használati tárgya, eszköze és oltárdísze. Az istenek és kultuszok hívői számára a fafaragó művészek tízezrei dolgoztak a jorubai társadalomban. A művészet „ felügyelője” és minden bizonnyal fő megrendelője az ogboni politikai-vallási titkos szövetség volt. Az öregekből álló, gerontokratikus jellegű tanács, amely a társadalom rendfenntartója, továbbá a jogszolgáltatás és a kormányzás irányítója is volt. Ugyanakkor minden külsőségében , szertartásában és egész rituáléjában vallási szervezet. Az ítélkezés alkalmával használják az ogboni legismertebb megszentelt eszközét, az edant. Az edan viaszveszejtő eljárással sárgarézből vagy bronzból öntött kultikus tárgy. Többnyire erősen stilizált meztelen emberpárt ábrázol, fejüknél lánccal összekapcsolva , amint éppen az ogboni misztériumát imádják. Alul egy-egy rövid, hegyes vaspálcával toldották meg. Ez az egyetlen ogboni tárgy, amely nem titkos, a többit sajnos mindmáig nem ismerhette meg a kutatás. Az ogboni edanja ugyan bronzból készült, azonban a szövetség, az egész országot behálózó politikai-vallási hatalma és befolyása által gondoskodott arról , hogy minden kultusz tárgy fából készüljön. Véleményem szerint ez az adat fontos információ az általam restaurált tárgy szempontjából.  Az ogboni alatt és mellett a jorubák három legfontosabb titkos társasága az epa: Jorubaföld délkeleti felén, gelede a délnyugati jorubák és velük rokon dahomeyi nagók között, valamint az egungun az ország többi részén helyezkedett el. Mindhárom titkos társaság leglényegesebb szertartási kelléke a maszk. Stílusuk az általános joruba jellegzetességeit megőrizte vidékenként némi eltéréssel, azaz a nyújtott fejformát, a dülledt alsó-felső szemhéjat, a természetes testtartást és a hétköznapi élethelyzeteknek megfelelő mozdulatok ábrázolását. Több szobor arcán ugyanolyan párhuzamos vonalkázást látunk, mint sok terrakotta alkotáson. A jogar szobrocskáinál a főalak arcán megfigyelhető ugyanilyen vonalkázás. A rovátkákra nem tudunk kielégítő magyarázatot adni, talán valami ősi törzsi jegy lehetett, amelyhez hasonló Észak-kelet Nigériából, kortárs törzsektől ismerünk. A helyenként fellelhető fekete és vörös festéknyomok arra utalnak, hogy bronzokat valaha festették. A jorubákhoz hasonló rokon nép a beniniek. Tudjuk, hogy az i.sz. 1000 előtt az Oranyan dinasztiát megelőző, ma már csak mitikus királynak emlegetett, Ere ogiso, bevezette a fából faragott emlékfejszobrok készítését. Ennek a korai szobrászatnak minden bizonnyal döntő hatása lehetett a benini bronz művesség stílusának kialakításában. A bronz művészei tehát saját sémáikat követték és legfeljebb a viaszveszejtő bronzöntés technikáját tanulták meg a jorubáktól. De feltételezhetően nem a korábbi benini művészettől idegen ifei naturalizmust vették át. A királyi őstiszteleti szentélyekben álló, az elhunyt obákat jelképező, de egyéni vonásoktól mentes fejszobrokon kívül, a rituális áldozatok állatszobrai, a bronz kakasok vagy a leopárdok is világosan elkülönülnek  a joruba művészet tradíciótól. A jogaron megfigyelhető két madár –valószínűleg kakas- azt jelentheti a fentebb említettek szerint, hogy a tárgy egy felsőosztályú rituális jogar volt.

A FÉMRESTAURÁLÁS-KONZERVÁLÁS MENETE

TISZTÍTÁS

Legelőször a szerves és mechanikai szennyeződéseket Solovet nevű felületaktív detergenssel távolítottam el, amit keményszőrű ecsettel vittem a felületre. Ezután ügyelve az ötvös-munkán található eredeti patinaréteg megőrzésére, a felületen maradt esetleges szerves szennyeződéseket lakkbenzinnel tisztítottam tovább. Ekkor a szobrocskák eltérő pontjain vörös elszíneződést tapasztaltam, amely valamilyen festésre vagy a réznek az egyik korróziós termékére utalhat. Ezután elektro-mikroszkópos felvételeket készítettünk, amivel egyértelműen nem mutatható ki a festés . Acetonnal ( C3H6O ), majd szuperkromofágos csipeszre csavart vattával óvatosan tamponáltam a felületet, hogy megbizonyosodjak arról, valóban festék van –e a felületen. Mivel az aceton és kromofág nem oldotta, valószínűsíthető, hogy a réznek az egyik korróziós terméke az elszíneződés.

RESTAURÁLÁS, KONZERVÁLÁS

Tisztítás után az eldeformálódott, törött rész formára alakításához kemény fából speciálisan kialakított formaszerszámokat készítettem. A jogar felső részét ólompofák közé szorítottam a satuba és a formaszerszámok alátámasztásával fakalapáccsal kalapáltam az eredeti formára. Mikor éreztem, hogy az anyag kezdett rideggé válni, akkor BOSCH típusú hőlégfújó pisztollyal lágyítottam, az esetleges interreferencia színek elkerülése végett. Azért fa és bőrrel beborított szerszámokkal végeztem az alakítást., mert az eredeti megmunkált felületet akartam megóvni. A műtárgy megóvása érdekében, amennyire engedte az anyag a kalapálást és a törésvonalak összeillesztését helyre hoztam. A törést lágyforrasztással kiforrasztottam és a kis hézagokat cinnel töltöttem ki. A nagyobb hézagok kitöltésénél már nem tudtam ezt alkalmazni, mert a tovább melegítés során a többi kitöltés kiolvadt volna. A nagy hézagok pótlásához DURACROL-t használtam. Ez egy kétkomponensű poli( metil-metakrilát ) műanyag. Ez olyan akrilszármazék, amit polimerizációval állítanak elő monomerből. A DURACROL porhoz az iniciátor ( liquidum ) hozzáadása előtt a műtárgy eredeti színével harmonizáló földfestékkel színeztem. A pótlásokat eldolgoztam a felülethez alkalmazkodva, majd a visszapatinázás előtt a felületen még meglévő cinvizet ( ZnCl2 ) szódás ( Na2CO3 ) oldattal közömbösítettem. A forrasztott felületekre elektrolitos oldat segítségével – amely rézgálic ( Cu SO4 – 5 H2O ) desztillált vizes oldata – szín rezet választottam ki a felületre áramforrás segítségével. A tárgy ezután egy desztillált vizes átmosást kapott. Az eredeti patinázáshoz hasonlóan a kezelt felületet kénmájjal, ammónium-hidroxiddal ( szalmiákszesz, NH4OH ) és híg, „ döglött ” kénsav ( H2SO4 ) váltakozásával tudtam elérni. A következő lépésben PROXON típusú marokcsiszolóval hoztam elő a fémes megjelenést. A felületkezelést WD40 márkajelű konzerváló szerrel végeztem.

A restaurálás az eredeti patinaréteg megőrzésével és a ötvös-műtárgy kiegészítésével egységes, kiállítható műtárgyat eredményezett.